Magyarország 20 legnagyobb könyvvizsgáló társaságának egyike vagyunk. Fiatal, kis létszámú szakmai csapatunkra jellemző az összetartás, egymás támogatása, és a magas minőség. Az évek alatt megszerzett tudásunkat egymással megosztjuk, és a hozzánk újonnan érkező pályakezdő és junior kollégák betanulását, szakmai fejlődését pedig mentoraink segítik.
A gazdasági élet minden szektorából megtalálható prémium ügyfélkörrel dolgozunk. A változatos ügyfél projekteken mindig csapatban dolgozunk, így biztosítva ügyfeleink professzionális kiszolgálását. Proaktív csapattagjaink több évtizednyi szakmai tapasztalattal, piacképes ismeretekkel és releváns szakmai képesítéssel rendelkeznek.
Bízunk magunkban és egymásban. Tisztában vagyunk azzal, hogy ahányan vagyunk, annyi különböző élethelyzetben éljük a mindennapjainkat. Rugalmasak vagyunk mind a munkavégzésben, mind az időbeosztásban.
Pályakezdőink közül többen felsőoktatási tanulmányaik mellett dolgoznak. Mindannyiuk számára biztosítjuk, hogy a munkát össze tudják egyeztetni a tanulással.
A változatos projektek, a professzionális eszközök, a modern technológia lehetőséget teremtenek számunkra, hogy prémium ügyfeleinket nemcsak saját vállalati környezetükben, hanem a hangulatos irodánkból, és akár saját otthonunkból is támogassuk.
A mi szakmánkra jellemző a szezonalitás, és ez időnként extra terheket ró mindannyiunkra. Számunkra fontos munkatársaink munka-magánélet egyensúlya, ezért igyekszünk maximálisan odafigyelni a projektek időbeni tervezésére, a folyamatok automatizálására, és innovatív könyvvizsgálati módszertanunk folyamatos aktualizálására.
Hisszük, hogy a folyamatos fejlődés alapja az, ha rendületlenül keressük a kihívásokat, és nem elégszünk meg azzal, amit a tegnap már megteremtett számunkra.
A változatos projektmunkák során rendszeresen szembesülünk szakmai kihívásokkal, kommunikációs nehézségekkel, megoldandó helyzetekkel, szakmai sokszínűséggel, különböző stílusú partnerekkel. Mindezért maximálisan hálásak vagyunk, hiszen minden helyzet hozzájárul ahhoz, hogy szakmailag egyre kiválóbb szakemberek legyünk.
Ahogy sokasodnak a mindennapi feladatok, ahogy egyre több felelősséget kapunk, a szakmai tudás mellett számos készségünk is fejlődik.
Megtanulunk egy csapatként gondolkodni, egymásért dolgozni, kommunikációs készségeink finomodnak, és egyre több eredményes partnerkapcsolatot tudhatunk magunkénak. Az évek során kitartóbbá, rezíliensebbé, vezetői szerepeinkben pedig egyre magabiztosabbá válunk.
2018. januárban csatlakoztam a Trusted Adviser Kft. csapatához kezdő könyvvizsgáló asszisztensként.
A sokszínű feladatoknak és a különböző projekteknek köszönhetően sokat fejlődtem az elmúlt időszakban, ami lehetővé tette az előrelépést is, jelenleg audit supervisorként dolgozom.
Feladataim közé tartozik a kisebb projektek menedzselése, kollégák szakmai és személyes fejlődésének támogatása, nagyobb projektek esetén seniori feladatok ellátása.
Többek között azért is szeretek itt dolgozni, mert minden héten más projekten dolgozhatok, amelyek összetettek és érdekesek, néha nem annyira hétköznapiak, emiatt sosem fenyeget az a veszély, hogy unalmas lesz a munka.
A különböző projekteken más és más tapasztalatot lehet szerezni, így lehetőség van arra, hogy minél szélesebb körű tudásra tegyünk szert.
A kollégáktól már az elejétől kezdve minden támogatást és segítséget megkaptam, szuper jó a csapat, barátságos a légkör, mindenki közvetlen és segítőkész, rendszeresen vannak csapatépítő programok.
2017. szeptemberében kezdtem el a Trusted Adviser Kft-nél dolgozni pályakezdő könyvvizsgáló asszisztensként még az egyetem mellett.
Mivel egy kisebb cégről van szó, így nagyon családias a légkör, amit én kifejezetten szeretek. Szerencsére mostanra kialakult egy nagyon jól együttműködő és összetartó csapat, aminek iszonyatosan jó a része lenni.
Gyakran szervezünk különböző csapatépítő programokat is, ahol egyre csak erősödnek a kialakult kapcsolatok.
Nagyon szeretem, hogy a cégnél ilyen szinten támogatják a szakmai fejlődést, legyen szó akár arról, hogy az egyik munkatársad elvállalja, hogy a külső konzulensed legyen a szakdolgozatodnál, vagy arról, hogy lehetőséged van különféle tanfolyamok, továbbképzések elvégzésére.
A teljesítménytől függően minden évben van rá lehetőség, hogy szintet lépjünk, így most a harmadik évemet már senior könyvvizsgáló asszisztensként kezdtem.
Bármilyen problémád merül is fel, legyen az szakmai vagy személyes, itt mindent meg lehet beszélni és segítenek a megoldásban. Nem bántam meg a döntésemet, hogy idejöttem.
2018. szeptembere óta dolgozom a cégnél, ahol könyvvizsgáló asszisztens pozícióban kezdtem.
Miután befejeztem az egyetemet, turizmus-vendéglátás közgazdász diplomával a kezemben mindenképpen pénzügyi területen, egy kisebb cégnél szerettem volna elhelyezkedni.
Egy év elteltével már senior asszisztens szerepét töltöm be. Feladataim közé tartozik az audit munka támogatása mellett kisebb projektek koordinálása is.
Szeretem a munka változatosságát, a családias légkört és a folyamatos fejlődési lehetőséget.
2021. június 14-én léptünk be először öt másik munkatársammal együtt a Trusted Adviser irodájába. Első „igazi” munkahelyem lévén, én rettenetesen izgultam. Pozitív fogadtatás ért bennünket, a kollégáink kedvesen, érdeklődéssel fordultak felénk, újoncok felé.
Az egyetemi tanulmányaimat az ELTE Gazdaságtudományi Karának pénzügy és számvitel szakán végeztem. A 6. félévben kezdtem munkahelyeket keresni, mind a tapasztalatszerzés, mind a szakmai gyakorlat elvégzésének céljából. Ekkor találkoztam a TRAD hirdetésével, hogy pályakezdő könyvvizsgáló asszisztenseket keresnek, aminek nagyon megörültem, hiszen az audittal kapcsolatos témák voltak a kedvenceim az egyetem alatt.
Amiatt is adtam be a jelentkezésem a TRAD-hoz, mert szimpatikus volt a Karrieroldalon megtalálható bemutatkozás. Vonzó volt, hogy folyamatos visszajelzést kaphatunk a munkánkról és van lehetőség az előrelépésre, továbbá pedig, hogy mind belső, mind külső továbbképzéseken gyarapíthatjuk ismereteinket a szakmában. Külön öröm volt számomra, hogy lehetőség nyílik angol órákon való részvételre, ahol anyanyelvű tanár segít szinten tartani és emelni tudásunkat.
Bevezetésre került a mentorprogram is, amelynek köszönhetően akár a személyes, akár a szakmai kérdéseimmel is van kihez fordulnom, ezekre szinte azonnal pontos és érthető magyarázatot kapok a több éves tapasztalattal rendelkező mentoromtól.